
Náray Vilmos
Kilenc éves korom óta vitorlázom. Mint a hetvenes években oly sokan, én is Agárdon, a VVSI-ben kezdtem a sportágat. 1974-ben az első magyarországi Optimist bajnokságon bronzérmes voltam, és ifjúsági versenyzőként különböző hajóosztályokban (Cadet, 420) vittem a válogatottságig. Junior pályafutásom végén a Székesfehérvári Építőkben (ma: Alba Regia) 470-eseztem, majd egy rövid kitérő következett Star osztályba, akkor már a Balatonon, az MTK-ban.
Az egyetem és egy hosszú külföldi munkavállalás megszakította ezt a pályafutást, de 1996-ben visszatértem a vitorlázásba. Ekkor (24 éve) léptem be a TVSK-ba, és kezdtem Dragonnal vitorlázni. A klubnak hat bajnoki címet és megszámlálhatatlan pontot szereztem a hajóosztályban. Kezdetben Almádiban, később Alsóörsön állt a hajóm. Ma a Dragont inkább csak a versenyek helyszínén tesszük vízre, családi túrahajónk (egy Sudár Classic) Balatonkenesén található, emellett néha Finn dingivel is versenyzem Agárdon. Dragon versenyzőként nemzetközi szinten is aktívak vagyunk, egy komoly német verseny megnyerése és több Európa-bajnoki részvétel áll mögöttünk.
2004 óta vagyok a Dragon osztály elnöke. Kiépítettük az osztály nemzetközi kapcsolatait, az egyik legelismertebb magyar hajóosztállyá tettük. Kétszer is Európa-bajnokságot rendeztünk a Balatonon, mindkétszer én irányítottam a szervezőbizottság munkáját. Rengeteg más versenyt is szerveztem, a magyar osztály vezetőjeként 2006 óta veszek részt a Nemzetközi Dragon Szövetség közgyűlésein.
2011 óta vagyok versenybíró, 2018-ban nemzetközi versenybírói (IJ) minősítést is szereztem. Évente rendszeresen bíráskodom külföldön, és kiemelt hazai versenyeken is gyakran irányítom a zsűri munkáját. Részt vettem a Versenyszabályok (RRS) magyar fordítását elkészítő munkacsoport munkájában, tagja vagyok az MVSz Versenybírói Bizottság keretén belül működő „Kérdezz-felelek” munkacsoportnak.
Emellett versenyrendezőként is dolgozom, főleg ifjúsági versenyeken. Két fiam a TVSK táboraiban ismerkedett meg a vitorlázással, öcsém az alsóörsi telephez és a Regina osztályhoz kötődik, emellett saját vitorlás iskoláját irányítja, amiben én is gyakran besegítek neki. Két lányom a családi túrahajón aktív, lassan ideje, hogy megtanuljanak egyedül is hajózni.
Közgazdász diplomám van, négy nyelven beszélek. Civilben saját cégem vezetőjeként kommunikációval és marketinggel foglalkozom, öt évig voltam a Kékszalag kommunikációs vezetője, három évig a Magyar Vitorlás Szövetség kommunikációját is irányítottam, de sok más sportág és sportrendezvény kommunikációs és marketingmunkájában is részt vettem.
SailingBooks.hu nevű webáruházunk vitorlás könyvek és hajós cikkek értékesítésével foglalkozik, emellett kiadunk vitorlás szakmai könyveket is. 2014-ben Vitorlás vakáció címmel írtam egy gyerekkönyvet is – természetesen a vitorlázásról…